Get Adobe Flash player

Szabó Andrásnak, a Budapest XI. kerületi Önkormányzat képviselőjének „A magyar nyelvért” Benedek Elek Emlékdíj átadásakor elmondott ünnepi beszéde

Kézdiszentlélek, 2013. június 23.

(szerkesztett, rövidített változat)

„Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk. Mënyi milosztben terümtevé elevé miü isëmüköt Ádámot, ës odutta volá neki paradicsumot házoá...”

 

Tisztelt Polgármester Úr!

Tisztelt Igazgató Úr!

Kedves Tanárok!

Kedves Diákok!

Kedves Szülők, Nagyszülők, Testvérek, kedves Vendégek!

 

Az előbbi idézet a 12. századi Halotti Beszédből származik, s habár néhány szó kissé furcsán hangzik 21. századi fülünknek, mégis tökéletesen értjük a majd ezer évvel ezelőtt írt sorokat.

IMG_0653_jav.jpgIMG_0656_jav.jpgIMG_0657_jav.jpgIMG_0658_jav.jpgIMG_0659_jav.jpgIMG_0685_jav.jpg

Ugyanígy a 13. századból ránk maradt Ómagyar Mária-siralom szövegének megértése sem okoz gondot, miközben az angolok a 400 éve élt Shakespeare-t, az angol reneszánsz, de talán az egész angol irodalom egyik legnagyobb alakját már csak szótárral a kezükben képesek olvasni.

 

Mi lehet az oka annak, hogy az indoeurópai nyelvek között szigetként jelen lévő anyanyelvünk, „az emberi logika egyik csúcsterméke” ilyen csodálatos módon ránk maradt, miközben körülöttünk népek és nyelvek tűntek el és tűntek fel?

Pedig a Kárpát-medence mindig is átjáró ház volt. Őseink évszázadokon keresztül kényszerültek háborúzni saját földjükért, s a háborúk folyamatosan tizedelték a magyarságot. Hol a német, hol a tatár, hol a török hadsereg, hol szovjet „barátaink” dúlták fel az országot, és irtották a lakosságot.

A legnagyobb veszteséget a török hódoltság alatt szenvedtük el. A 150 éves uralom alatt a 4,5 milliós magyarság létszáma 1,5 millióra csökkent. A Kárpát-medence elnéptelenedett területeit ezt követően töltötték fel bevándorlók százezreivel. Jöttek ide osztrákok, bajorok, szászok, lengyelek, szlovákok, zsidók, és persze jöttek románok is – igaz, őket már korábban elkezdték betelepíteni. Jöttek, és mi befogadtunk mindenkit, és ki-ki beszélhette a maga nyelvét. Volt iskolájuk, templomuk.

Az előbb elmondottak alapján azt várnánk, hogy a magyar nyelven beszélők kisebbségben maradtak; ez lenne a logikus. Mégsem ez történt. A 20. századra az ország lakóinak 90 százaléka – függetlenül attól, hogy ősei magyarok voltak-e vagy sem – magyarul beszélt, sőt gondolkodott. Hihetetlen ereje van az őslakosságnak, mely nemcsak befogadja az itt letelepülőket, de szokásaiban is magyarrá formálja a bevándorlókat. És mindezt nem erőszakkal teszi, hanem egyfajta „varázslattal”.

Kedves Tanárok! Hogy mi ez a varázslat, mit tud a nyelvünk, amit más nyelvek valamiért nem, csak sejtjük. Azt azonban tudjuk, és ez az Önök felelőssége is, hogy ezt a ránk hagyott ősi, több ezer éves, gyönyörű nyelvet tovább kell adnunk gyermekeinknek. A diákoknak pedig kötelességük, hogy minél szebben meg is tanulják, és mesteri fokon míveljék anyanyelvünket.

A „Magyar nyelvért” emlékdíj megalapításával éppen az volt a budapesti XI. kerület képviselőtestületének szándéka, hogy elismerje és ösztönözze a határon túli magyar közösségek, ezen belül is testvértelepüléseink anyanyelv ápolásért tett küzdelmét.

A díjat Sass Szilárd képviselő kollégám kezdeményezésére alapítottuk, akinek édesanyja a Felvidéken volt magyartanár. Szilárd sajnos nem lehet jelen ezen a díjátadón, de pontosan tudom, hogy milyen érzésekkel adná át a díjat, hiszen mindkettőnk családja a Felvidékről származik, és mindketten kiemelten fontosnak tartjuk anyanyelvünk védelmét. Így lehet, hogy idén első alkalommal adjuk át a „Magyar nyelvért” emlékdíjat testvértelepüléseinken a Délvidéken, Felvidéken, Kárpátalján, és itt Erdélyben is.

A díj mottója Benedek Elek intelme: „az állam nyelvét meg kell tanulni, de édesanyátok nyelvét nem szabad elfelejteni!”

S most szeretném felolvasni „A magyar nyelvért” Benedek Elek Emlékdíjhoz kapcsolódó felhívást, amely az iskolában is megtalálható a folyosón kifüggesztve:

Benedek Elek a Székelyföld szülötte és ő volt az első író, aki a gyermekirodalom ügyét a magyar művelődéspolitika fontos kérdésének tartotta. A Cimborán keresztül Benedek Elek a világban való korszerű tájékozódásra, a hagyományok megbecsülésére, az anyanyelv ápolására nevelt: „az állam nyelvét meg kell tanulni, és édesanyátok nyelvét nem szabad elfelejteni”.

 

Emlékének megőrzésére és az iskola diákjainak támogatására megosztható díjat alapítunk határozatlan időre, de minimum 10 éves időtartamra, a Kézdiszentléleki Apor István Általános Iskola végzős diákjai részére. A Díjakat minden évben azok a végzős diákok kaphatják, akik általános iskolai tanulmányaik során kimagasló eredményt értek el a magyar nyelv tanulásában és művelésében, valamint tanulmányaikat gimnáziumban vagy középiskolában kívánják folytatni.

 

A Díjat minden évben, a magyartanárok javaslatára, a tantestület ítéli oda.

Ebben az évben „A magyar nyelvért” Benedek Elek Emlékdíjat Bándi Lilla Enikő kapta, akinek szívből gratulálok a kiváló teljesítményhez.