Steluță inactivăSteluță inactivăSteluță inactivăSteluță inactivăSteluță inactivă
 

Szent István-búcsú a Perkőn

Ismét megkondult a perkői kápolna kis harangja, búcsúra szólítva Szentföld falvainak hívő katolikus népét. Előző nap a hagyományokhoz híven kiskászoni asszonyok díszítették fel az ünnepi szentmise helyszínét, a kápolna mögötti kőszínpadot. A háromszéki gyökerekkel rendelkező – gelencei apától és zágoni anyától származó – Berszán Lajos plébános, a gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Gimnázium lelki igazgatója szentbeszédében hangoztatta: szent királyunk olyan országot alapított, amelyet immár ezer esztendő után is ünnepelünk, mert nem győzzük Szent István érdemeit számba venni.

Fotók: Gál Béla

Az ünnepség 10 órakor a Kézdiszentlélek központjában levő Szent István-szobornál kezdődött mintegy kétszáz felső-háromszéki, erdélyi és határon túlról érkezett zarándok jelenlétében. Kézdiszentlélek testvértelepüléseinek – Budapest-Újbuda XI. kerülete, Alsónyék, Szentgál és Nyéklábháza – küldöttei is együtt ünnepeltek a helyiekkel. Az ünnepséget a helybeli egyházi kórus nyitotta meg Dávid István kántor vezényletével.

Balogh Tibor polgármester köszöntötte a zárándokokat és méltatta államalapító, első szent királyunkat, aki kereszténnyé tette nemzetünket, azt emelve ki, hogy nem szabad elveszítenünk Szent István örökségét, majd Molnár Boglárka kilencedik osztályos tanuló Reményik Sándor Akarom című versét szavalta el. Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja Szent István tetteit és nagy művét, az államalapítást méltatta. Jánó Kinga egy Szent Istvánt dicsőítő éneket adott elő, majd a koszorúzás után a több száz fős tömeg egyházi énekeket énekelve és imádkozva, templomi zászlókkal az élen elindult a szent hegy felé. Útközben elvégezték a keresztúti ájtatosságot a 2012-ben felállított kőkereszteknél.

A déli harangszóra mintegy ezren vonultak a szabadtéri oltár elé, hogy meghallgathassák a másfél órás ünnepi szentmisét, előtte a Dávid István kézdiszentléleki kántor által vezényelt egyházi énekkar szent királyunk emlékét idéző énekeket adott elő. Berszán Lajos a kerület papságának koncelebrálásával mutatta be a szentmiseáldozatot. „A bolond ember homokra épít, amely szétválik. Emlékezzünk a diktatúra éveire. Azt gondoltuk sokan, hogy ennek vége nem lesz, és mégis vége lett, összeomlott, mint a kártyavár, mert homokra épült. Szent István király Krisztusra akart építeni, a sziklára. Szent István a sziklához fordult és kért tőle Szent Koronát, s a Szent Korona segítségével kormányozta népét és országot teremtett. Annyi vándor nép tűnt el a történelem színpadáról, de mi megmaradtunk, mert ő sziklára építette az ő országát, és mi is ezen a sziklán kellene hogy megtaláljuk a helyünket” – mondotta Berszán Lajos.

A szentmise végén Pál Ferenc kézdiszentléleki plébános házigazdaként mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a szentmise megszervezéséhez és lebonyolításához. Az áldás és elbocsátás után az ünnepi szentmise a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget. A búcsú idején az ott levők egészségügyi ellátásáról a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület és a megyei Vöröskereszt önkéntesei gondoskodtak.

Délután a perkői nyeregben néptánctalálkozóval folytatódott az ünnepség. 16 órától néptáncegyüttesek léptek fel, este pedig 4S Street-koncert volt, utána Muri Enikő és zenekara szórakoztatta a búcsújárókat, majd őrtűzgyújtással és tűzijátékkal zárult az ünnep.

https://www.3szek.ro/load/cikk/125696/szent-istvan-bucsu-a-perkon

Search

Language